akkorát csalódtam, amekkorát csak lehetett. igazából tudnom kellett volna. hogy lehet valaki ekkora egy utolsó seggfej? miért kell mindenkit aláásni? hazudozni? jól esik neki, hogy mindenkit elmar maga mellől? hát úgy néz ki igen. az élete az önsajnáltatás. tudok gratulálni. holnap vagy az asztalt borítom rá, vagy a kávém. de a legjobb megoldásnak az tűnik, hogyha meg sem látom.

megjártuk erdőbényét. iszonyatosan sok csillag látszik, gyönyörű, és nagyon finom a bor. (mily meglepő egy tokaj melletti falutól)
ollári lárilári ollári lárihó.
mindenesetre érdekes volt. nem szeretnék mindent részletezni. volt ott kiborulás, sírás, kétségbeesés, menekülés. de volt csillagnézés, borozás, berugás, varázsló, sóderkupac, hideg és prodigy.

vissza szeretnék feküdni az útra, és csak bámulni a csillagokat.

nem szabad félnem. a félelem az elme gyilkosa. a félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. szembenézek a félelemmel. hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. és amikor mögöttem van, utána fordítom tekintetemet, és követem az útját. amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam. és én pont ettől félek.

-elnézést... hát tudja tegnap este történt egy kis baleset, szóóval...
-ééértem értem nem kell folytatnod, azonnal felszólok egy nővérnek.
tyűűűha. hát izgalmas volt.
nem kell messzemenő következtetéseket levonni.
nem én voltam na.

viszont jó tudni, hogy vannak még normális segítőkész, és gondoskodó pasik a világon.
vagy csak a saját seggét/pöcsét védte?
örök rejtély.

már néha kezdem azt gondolni, hogy jobb lenne mindenkinek (de önző módon főleg nekem), hogyha apácarendbe, vagy legalábbis remetének vonulnék, mert már belefáradtam abba, hogy különféle emberek gyerekes vitáit hallgassam, a nagy büdös semmiről.
és többek között azthiszem megint elbasztam mindent amit csak lehetett, szóval érik a tarkólövés.
és még csak kedd van. ha már ezt a két napot ilyen fergetegesre meg tudtam csinálni, bele sem merek gondolni, hogy még hátra van a hét nagyobbik része.azon gondolkodom, hogy az lenne e jobb, ha megutáltatnám magam az emberiség még fennmaradó részével is, vagy leülnék egy csendes sarokba, és várnék egy jó 10 évet míg elmúlik ez a mostani agymenésem. jókérdés.
de hű
hogy lehetek ekkora marha? én ezt már kajak nem tudom kibogozni.
már átlátok rajtam, de nem látok belém.
és ez így nagyon nem jó.

viszont

szeretném ha végre megcsörrenne ez a kibebaszott telefon. ez nem célzás. á nem, dehogy.
de ettől függetlenül felhívhatnál úgy merő véletlenségből.

ha most felülnék az első vonatra, és elmennék a világ végére, a lehulló falevelekről akkor is ugyanaz jutna az eszembe.

szeretem az esőt. lemossa a cukormázat, és hirtelen minden más lesz, valahogy igazibb, mégis szomorúbb és megtépázottabb. az emberek búskomorak, lehangoltak, a házak romosak és szürkék. ilyenkor talán a szivárvány a bocsánatkérés mindezért.

csákvár. fellépés. rohanás. 4 ember a 11-ből. de jó volt. végül. viszont, ha még egy ilyen jelenet lesz, én sarkon fordulok, és rám többet ne számítsanak. lehet engem hülyének nézni, meg kiröhögni, de egész buszúton az a bizonyos poe idézet volt a fejemben. "soha már"
túlsokirodalom.

[viszont Reni örülj, készülnek az egyperces kis írásaim.]

tegnap délelőtt például a csigák jutottak az eszembe...

most éppen fáradtnak, csalódottnak, örülősnek, várakozósnak, és üresnek érzem magam.
szóval rájöttem, hogy miért tátong nagy űr a fejemben, azzal kapcsolatban, hol tanuljak tovább. túl sok mindent csinálnék szívesen, és nem tudok rábökni egyre, -mint a legtöbb ember- hogy igen, te vagy az!
hát egyéni szocprobléma.
viszont van egyenesen kanadából eredeti juharszirupom. menő vagyok?

csóközön a rekedtre röhögött torokgombócnak!

üzenet a palackban

Itt vagyok, az elhagyatottság harmincadik
szélességi, a szégyen
századik hosszúsági
s a fogat szorító dac
végső magassági fokán, valahol messze vidéken
és kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.

itt nyitottam ki az irodalom szöveggyűjteményem.

szeptember elseje. hurrá. 3. év, harmadik ofő. de legalább ő jófej. egész nap úgy éreztem, hogy nekem nem ott kéne lennem... ez így nincs jól.. de aztán csak túllendültem a holtponton, és jöhetett a szörnyülködés a temérdek mennyiségű órán. a nap hátralévő része a többiehez képest, szinte elsuhant.
város-->maroshegy-->presszó-->gebe-->dárc-->biciklizéés-->halfigyelés-->kődobálás-->pepe-->zsongi-->spar-->buszmegálló-->márk-->itthon.
én meg a gyros :)